Korán hozzáfogtak a családalapításhoz a macskabaglyok


Korán hozzáfogtak a családalapításhoz a macskabaglyok

APÁCATORNA Meggyűrűzték a macskabagoly-fiókákat a Tüskevári-erdőben. Egy odúban két fióka, míg kettőben négy-négy nevelkedett páronként.
 
A macskabaglyok idén korán hozzáfogtak a családalapításhoz. Február közepén már a tojásokat melengették, március közepén pedig megpattantak a tojáshéjak és világra jöttek az apróságok.

Főképpen madarat ejtenek el a szülők, ezzel etetik a fiókákat, az odúban lévő pinty-, tengelic-, cinegetollak erről árulkodnak. Volt olyan esztendő, hogy sok erdei egeret halmoztak fel a szülők a fiókák mellett, idén valószínűleg kevés a rágcsáló, mert egy helyen sem volt ilyen tapasztalható.
A szerző az idei fészekaljakkal. A macskabagoly-fiókák a Tüskevári-erdő mesterséges odúiban keltek ki Fotó: ifj. Vasuta Gábor

A macskabagoly zsákmánya rendkívül változatos, amit a kutatók a köpeteiben talált csontok elemzéséből határoznak meg. Mint erdőlakó elsősorban erdei egerek, erdei pockok, nagy- és mogyorós pele szerepel a zsákmánylistáján az énekesmadarakon kívül. Különösen a téli hónapokban jelentős a madárfogyasztása.

Elnevezése a macska nyávogásához hasonlító hangjából ered. A macskabagoly hazánk területén gyakori költőfaj, még a budapesti nagyobb parkokban, a zöldövezeti budai kertekben is költ, ahol idős fák állnak. Jellemző költőhelyei azonban a középhegységi erdők, folyóárterek ligeterdei, arborétumok. Hazánkban természetvédelmi oltalom alatt áll, értéke 50 ezer forint.


2017. 05.

Forrás:
https://www.veol.hu/bulvar/koran-hozzafogtak-a-csaladalapitashoz-a-macskabaglyok-1833118/
https://baglyokrol.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése